English version : http://en.wikipedia.org/wiki/Great_Dane

A fajta fô vonásai:

  Kifejezetten hatalmas termetű, erős, nagyon izmos, mégis elegáns kutya. Mozgása hajlékony, ruganyos, könnyed. Olyan tulajdonságok ezek, amelyeket az ember jóval kisebb kutyától várna el, nem pedig olyantól, mely legkevesebb 54 kg-ot nyom, marmagassága pedig több mint 76 cm.

  A fej hosszú és erôteljes, magas tartású, a fejhossz a marmagasság szerint változik. Jónak számít például az a kutya, melynek fejhossza az orrától a tarkóig 32 centis, s ez 80 centis marmagassággal párosul. Az orrsövény rendkívül széles, s ahol a porc csatlakozik a csonthoz, enyhe nyereg található. A fülek kicsinyek és magasan tűzöttek. A közepes nagyságú szemek meglehetôsen mélyen ülnek. A sötét szem a kívánatos. A tekintet éber és érdeklôdô, az egész kutyának lendületet és bátorságot kell sugallnia.

  A nyak hosszú, ívelt és jól illeszkedik a marhoz. A váll izmos, a könyök a test alatt csatlakozik a törzshöz. A mellsô lábak tökéletesen egyenesek és nagy csontúak. A törzs fölöttébb mély, a bordák jól kiugranak. A hátulsó rész igen izmos, nagy erôt és kiváló futóképességet kell sejtetnie. A lábfej macskaszerű, a karmok feketék, kivéve a harlekin színű példányokét. A farok rendkívül izmos, a tövénél vastag, a vége felé vékonyodik. A szôrzet nagyon rövid és sűrű, fényes, testhez simuló. Színe lehet tigriscsíkos: a csíkok feketék, a szem és a karmok lehetôleg sötétbarnák. Ôzbarna: aranysárgától a sötét aranysárgáig, a maszk fekete. Kék: a világosszürkétôl a sötét palaszínig és a tiszta acélkékig. Harlekin: tiszta fehéren fekete foltok. Végül fekete: fehér jegyek megengedettek.

  Súlyos hibák: félénkség, hasított orr, kifelé ill. befelé forduló szemhéjak, elôre- és hátra-, valamint keresztharapás, betört farok.

  Tenyésztésbôl kizáró okok: félelembôl harapás ill. nagyfokú agresszivitás, májszínű orrtükör, a minimális marmagasság alatti méretek, súlyos színhibák, kanok egyheréjűsége vagy rejtettheréjűsége.

Otto von Bismarck, a Vaskancellár kutyái

  A középkorban a nagyszabású, pompás fôúri, fejedelmi vadászatok korában is fontos szerep jutott a dogoknak, melyek azidôtájt általában masztiffok, ír és skót agarak keresztezése révén alakultak ki. Ezek a nagytestű, kemény, rendkívüli állóképességgel rendelkezô, szívós, igen erôteljes felépítésű kutyák szerepkörüket tekintve hajtóebek voltak, s medvére, vaddisznóra, farkasra vadásztak velük.
  A „dán dog” tehát istenigazából német dog, legalábbis Németországban érte el a jelenlegi standardjének is megfelelô tökélyt. A fajta különösen a 18. sz. közepétôl vált egyre népszerubbé, és a 19. században már egyetlen német palota vagy kastély sem ragyoghatott teljes pompájában néhány német dog nélkül. Nagy-nagy kedvencei voltak Bismarcknak, a Vaskancellárnak, aki hatvan(!) esztendôn át tartott dogokat: ôket tette testôreivé és állandó kísérôivé. Különlegesen erôs és hatalmas kutyáiról egész sor legenda született. Állítólag bel- és külföldi diplomatákkal, államférfiakkal való kapcsolataiban jelentôsen befolyásolta az a körülmény, hogy a dogok – különösen a szívének két legkedvesebb: Tyras és Sultan – rokonszenveztek vagy ellenségesen viselkedtek az illetôvel. Az elsô német kutyakiállításon, 1863-ban 15 dog szerepelt. Közülük nyolc a „dán dog”, hét pedig az „ulmi dog” kategóriában indult (ekkortájt dánnak a sárga és csíkos, ulmi dognak pedig a fekete és foltos példányokat nevezték – a szerk.). A kutyák „imponálóan nagynak és elbűvölôen elegánsnak találtattak”.. .

  Pusztán a szép külsô természetesen nem volt elegendô egy olyan fajtánál, melyet arra a kemény feladatra alakítottak ki, hogy medvékkel, vadkanokkal vegye fel a harcot. A hangsúlyt mindig is a testnagyságra és a testsúlyra, a nemes jellemre és a bátorságra, a gyorsaságra és a kitartásra fektették. Munkája tette szükségessé fülének csonkolását, csökkentendô annak kockázatát, hogy küzdelem közben megsérüljön.
  A nagy méret és a keménység tehát mindig elsô számú követelmény volt, mégis, nagyságuk ellenére ezek a kutyák elegánsak maradtak. Nem valószínű, hogy bárki is, akinek volt már dogja, beérné kevésbé királyi jelenséggel. Amikor barátságosak az idegennel, s nyoma sincs bennük agressziónak, az embernek az a benyomása támad, hogy tulajdonképpen kegyet gyakorolnak. Egyenrangú félként kezelik az embert, s bíznak csalhatatlan képességükben, hogy a megfelelô társat választják. S milyen gyengéd magatartást tanúsítanak, amikor végtelenül finoman óriási állkapcsaik közé veszik a látogató kezét, s királyi fenséggel a ház urához kísérik! Ugyanakkor tartózkodó éberségükre bizton számíthatunk. Fejlett személy- és területvédô ösztönüknek köszönhetôen mindig határozottan, gyorsan, helyesen és hatékonyan reagálnak, ha valódi veszély fenyeget.

  Mint a legtöbb nagytestű fajta, a dog is kifejezetten gyerekszeretô. Kis gazdájával türelmes és gyengéd. A többi állathoz általában békésen viszonyul, gyakran kifejezett barátság szövôdik közöttük. Többnyire így van ez fajtársaival is: a kiegyensúlyozott természetű, jól nevelt dog nem agresszív, nem verekedôs.